lirik lagu majka - csurran, cseppen
[„csurran, cseppen” dalszöveg]
[intro]
pénz, pénz~pénz~pénz, pénzecske
jöjj~jö~jö~jö~jöjj ide
pénz, pénz~pénz~pénz~pénz~pénz~pénz, pénzecske
pénz, most jöjj ide~e~e
[1. verze]
lassan már 8 éve én vagyok az ország fasza!
csak annyit kellett kiabálni: „ruszkik haza!”
ami jól jött az a kis lé és nem is féltem
és csak egyik szemem lőtték ki a tüntetésen
egyre nagyobbak lettünk, mint egy gyülekezet
csak szidnom kellett a melegeket
röhögtünk a barmokon, hogy ebből van a pénz
csak ígérgetni kell, madzag meg méz
aztán egyértelmű volt, hogy kell egy program
és a gyerekkori cimborákkal jól megmondtam
a stábomnak a nagy része köztörvényеs
ha meg utcára kell menni, akkor ütőképеs
egy régi haver előkerült, bekopogott
pénzszagot érzett, régen olajozott
tisztára mostuk, vele minden stimmelt
később ezért csináltam belőle pénzügyminisztert
[refrén]
egy kicsit csurran, cseppen
innen~onnen jéghidegben
dögmelegben, 40 fokban
mert én mindent túlélek
rám vannak írva a törvények
csurran, cseppen
az égből pénz kell hogy essen
mert én mindent túlélek
a gazdi jóbarátja a készpénznek
[2. verze]
hopp, egy~két milliárd, ezt eltettem!
már megérte ma is ezért felkelnem
az első húsznál még reszkettem
de a többinél már nem stresszeltem
úgy húz ez a kocsi
ez a te pénzed, nyugi!
mindig megtalálom a luxust, bocsi
vettem órát, táskát, őserdőt
meg egy jó mélytorkú titkárnőt
szóval csak túl kellett élni a választást
megint kitalálni valami jó bemondást
kellett valami, amitől féljenek
valami bonyolult, amit úgy se értenek
a zsidókkal vigyáztunk, mert sokan vannak
és a jó oldalán állnak a pénzescsapnak
a romákat meg basztatni felesleges
ők jól jönnek, ha jön a célegyenes
közbeszerzés kiszervezve, huligánok pipa
haverok haverjainak amnesztia
és ha egy~két firkásznak zsebből fizetsz
a sok lelkes fasz utána mindent kitesz!
ja!
[refrén]
egy kicsit csurran, cseppen
innen~onnen jéghidegben
dögmelegben, 40 fokban
mert én mindent túlélek
rám vannak írva a törvények
csurran, cseppen
az égből pénz kell hogy essen
mert én mindent túlélek
a gazdi jóbarátja a készpénznek
[átvezető]
ó, te mennyei
ó, te isteni gangsta!
ha kell, ő megteszi
ha kell, ő elveszi, nem adja
bátor hadvezér, a bőre hófehér
harcol elvekért, nőért~férfiért
hazáért, istenért
minden gyermekért már!
[refrén]
egy kicsit csurran, cseppen
innen~onnen jéghidegben
dögmelegben, 40 fokban
mert én mindent túlélek
rám vannak írva a törvények
csurran, cseppen
az égből pénz kell hogy essen
mert én mindent túlélek
a gazdi jóbarátja a készpénznek
[outro]
ide figyelj mucikám
tudod, hogy miért csináltuk ezt az egészet?
hogy miért volt ez a kibaszott nagy felhajtás?
hát mi másért, mi?
pénz, pénz~pénz~pénz, pénzecske
jöjj~jö~jö~jö~jöjj ide
pénz, pénz~pénz~pénz~pénz~pénz~pénz, pénzecske
jöjj~jö~jö~jö~jöjj ide!
az anyámat, de szeretem a pénzt!
Lirik lagu lainnya:
- lirik lagu kid travis - jealous
- lirik lagu neurotypes - bringing on the shame (toothbrusher2000 remix)
- lirik lagu dante (ita) - tuta adidas
- lirik lagu haddon - psalm 19
- lirik lagu ksenon - no trust
- lirik lagu goldrushmusic - tipping point
- lirik lagu lumen - 02 (благовещенск) (blagoveshchensk) (2006)
- lirik lagu lain2kk, mizune56, parkerrl, percwoody, zheka - bsg cypher
- lirik lagu shaboozey - not for me
- lirik lagu benjixscarlett - sprunki in real life song