lirik lagu dalriada - galamb
látom a szép eget fölöttünk fényleni,
békesség csillagát rajtunk lengedezni.
talán vérmezőben háromszínű zászló,
a seregek ura legyen oltalmazóm!
nem szánom véremet ontani hazámért,
mégis fáj a lelkem az én otthonomért.
a bús harangok is néma hangon szólnak,
mikor indulni kell a szegény katonának.
mert még a fecske is, ahol nevelkedik,
búsan énekel, ha indulni kelletik.
felkötöm a kardot apámért, s anyámért,
megforgatom én a szép magyar hazámért!
köszönöm, anyám, hogy felneveltél,
értem annyi könnyet kiejtettél.
én azt most már vissza nem szolgálom,
áldjon meg az isten, azt kívánom.
köszönöm, anyám, hogy nem neveltél,
értem semmi könnyet nem ejtettél.
én ezt most már vissza nem szolgálom,
verjen meg az isten, azt kívánom.
elindultam szép hazámból,
vitézlő magyar világból,
visszanéztem félutamból,
szememből a könny kicsordul.
bú ebédem, bú vacsorám,
boldogtalan minden órám.
nézem a csillagos eget,
sírok alatta eleget.
iszonyú vész gyűl mostan a hazánkra,
pogány hadaknak véres támadása.
várak eleste, falvaknak futása,
vérbe borult nemzetünknek hazája.
sír a szél, sírjon vele két szemem is,
vár-e még a kedvesem, hogyha szeret is?
áll-e még a ház, ahol megszülettem?
szép hazánkat soha el nem feledem.
Lirik lagu lainnya:
- lirik lagu samantha moore - remember me
- lirik lagu samantha moore - the difference
- lirik lagu samantha moore - replace you
- lirik lagu samantha moore - thundercloud
- lirik lagu samantha ronson - play stop rewind
- lirik lagu mothers of invention - deseri
- lirik lagu crimfall - shadow hearth
- lirik lagu jennifer lopez - everybody's girl
- lirik lagu cheap trick - busted
- lirik lagu ekotren - a road to nowhere